3.Fejezet - Röhejes "jókívánságok"

Drága olvasóim! Új fejezettel szolgálhatok nektek, remélem ez kicsit jobbra sikeredett, mint az előző. Úgy érzem, hogy a 2.Fejezet tartalma kicsit összecsapott lett, amiért bocsánatot kérek. De jó volt látni, hogy volt akinek tetszett és nem találta unalmasnak. Köszönöm a kommentet, vagy ahogyan Ő mondaná 'kisregény'-t Melinek. Köszönöm az öt rendszeres olvasót és ezt a 'sok' oldalmegjelenítést. Nemrég, csak 100 volt, most már túlhaladta a 500-at. Remélem tetszeni fog ez a rész. Úgy döntöttem, hogy nem csak szombatonként fogom hozni az újat, hanem amikor készen lesz. Várom a véleményeket komment formában! :) Kellemes olvasást!

Love from, Nelly. <3

A madárkórus fülsiketítő dalát az autók hangos fékezése és dudálása nyomta el. Szememet megdörzsölve ültem fel az ágyra. Egy percig homályosan szemléltem a szoba négy sarkát, majd egy kis idő után kitisztult minden. Sóhajtva beletúrtam kócos hajamba, majd ezt követően álló helyzetbe tornásztam magamat. Az ablakhoz léptem, ahol elhúztam a sötétítőt. A tegnapi zord időjárásnak nyoma sem volt. A nap enyhe fénye befedte az egész helyiséget, ezzel világosságot varázsolva a pillanatokkal ezelőtti sötét szobába.

A telefonom hangos csörgése szakította félbe az ablakon keresztül való szemlélést. Az ágyon átgurultam, így megkaparintottam mobilomat, majd a hívás kedvezményezőjét néztem meg. Beestem vissza az ágyba, és úgy nyomtam meg a gombot. 

- Jó reggelt! - köszöntem álmos hangon a telefonba Justin-nak. 

- Neked is! - felelte sokkal aktívaban, mint Én - Akkor, áll még a ma este? 

- Hova is kellene menni? - értetlenkedtem, mivel nem igazán tudtam, miről van szó.

- Tudod, a buli - tájékoztatott.

- Tényleg! - csaptam meg enyhén a homlokom, bár Ő ezt nem láthatta - Persze, ott leszek. De hol is? 

- Elküldöm a címet sms-ben, nehogy elfelejtsd. Fent vagy a vendéglistán, szóval várlak szeretettel. Viszont, most mennem kell, mert dolgom van. Nyolc órára ott legyél. Szia! - köszönt el, majd megszakította a hívást.  

Ledobtam a készüléket a takarók közé, majd fejemet megvakarva újra kikecmeregtem a pihe-puha ágyból és belebújtam a mamuszomba. Lecsoszogtam a konyhába, ahol egy cetli ágaskodott a konyhapulton. 

" Nem leszünk itthon apáddal ne várj minket. Sokszor ölel, Anya."

Kidobtam a kis papírdarabkát a szemetesbe, majd a hűtőbe hajoltam, hogy elkészítsek valamit. Erre szerencsémre nem volt szükség, mivel észrevettem az étkezőasztalon lévő palacsintát. Elvettem egyet, majd a nappaliba sétáltam és ledobtam magam a kényelmes bézsszínű kanapéra. A távirányítóval bekapcsoltam a tévét, majd váltogatni kezdtem a csatornákat. Végül egy zenecsatornánál álltam meg, ahol éppen az egyik kedvenc számom ment.
- I'm at the payphone trying to call home all of my change I spent on you - kezdtem el halkan dúdolgatni, miközben már pusztítottam a kakaós ízű palacsintát. Pechemre abbamaradt a zene és jött egy interjú.
- Szóval, ezért tette le olyan hamar a telefont Justin... - gondoltam magamban, mikor megláttam a képernyőn.
A szokásos dolgokat kérdezgette tőle a műsorvezető. Van -e barátnője, mikor várható az új klipjének premierje stb... Unalmasan néztem, mivel ezeket az alapkérdéseket mindig megbeszéljük. Ott tartottam, hogy elkapcsolom a tévét, de egy dolognál megakadt a szemem;
- Nos, mint említetted nincs barátnőd, de ezt most sajnos nem tudod letagadni - nézett Rá a műsorvezetőnő gyanús szempárjaival - Néhány fotós nemrég kapott lencsevégre, ahogyan egy titokzatos szőkeséggel társalogsz a kávézóban. Forrásaink szerint, Ő a híres filmrendező, David Williams gyönyörű modell lánya. Mond csak, mi igaz ebből?
- Tévedsz, nem vagyunk együtt. Ebből mindössze annyi igaz, hogy David lánya. Régi jó barátom, aki az új videó klipemben is szerepel. Ennyi az egész - közölte a teljes igazságot védekezően.
- Nos - állt fel a helyéről a nő - Köszönöm, hogy itt voltál. További sok sikert mindenhez - adta jókívánságát, miközben megölelte.
Nevetve megráztam a fejemet, majd kikapcsoltam a tévét. Ezen egyszerűen csak röhögni tudok. Szánalmas miket ki nem talál ez a média. Rengeteg kívülálló gondolni sem merné, hogy milyen mocskos dolgokat találnak ki kedvenceiről. Naivan hisznek minden egyes mondatnak, amit az újságok írnak, aztán a rajongói portálok tovább terjesztik a hazugságokat. Ezzel tesznek tönkre sok sztárt, akik kínjukban a drogokhoz és alkoholhoz nyúlnak. Csakis erre megy ki a játék. Fognak egy tehetséges srácot vagy lányt, hírességet csinálnak belőle aztán tönkreteszik. Nevetséges ez a folyamat...
Felmentem a szobámban, hogy átöltözzek és lezuhanyozzak, mivel ez tegnap este elmaradt. Összeszedtem a szükséges dolgokat, majd a fürdőbe sétáltam. Levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba magamra húzva az ajtót. Megengedtem magamra a meleg vizet és bekentem magam a kedvenc narancsos tusfürdőmmel. Jó érzés volt, ahogyan a jellegzetes gyümölcsös illat gőzfelhője körülvett. Felfrissülve léptem ki a kabinból. Magamra csavartam a törölközőt és úgy mentem vissza a hálószobámba, mivel nem hoztam be ruhát. A gardróbomhoz léptem, majd megfelelő gönc után kutattam.
- Ez jó lesz - húztam ki egy sötétkék csőfarmert és egy 'I love London' feliratú fehér színű felsőt. Magamra kapkodtam azokat és bedőltem az ágyba. Előkaptam a laptopom és felnéztem twitterre. Mindössze 400-al gyarapodott követőim száma. Így túlléptem a 10000-en. Megnéztem a nekem címező tweeteket is. Mérges tekintettel vizslattam, ahogyan néhány rosszindulatú szöveget írtak nekem csak azért, mert szerepelek Justin klipjében. Van aki a pokolba küldött. Az egyiken megakadt a szemem. Kikerekedett pupillákkal bámultam a beteg szöveget;
" Ez  @Kimberly_Williams nagyon nem szimpatikus nekem. Kinézetre egy ribanc, gondolom milyen beképzelt természetű lehet csak azért, mert modell. Nagyon nem bírom  az ilyen hírességeket. Úgy tudjam meg, hogy csak hozzá mer érni Justin-hoz! Nem éli meg a holnapot! "
Sosem érdekelt mások véleménye, így vállamat megrántva lecsuktam a gépemet...

Lassan a hetes szám felé közeledett a vastag mutató. A ruhámat korábban kikészítettem, így nem lesz nehéz dolgom. Elővettem a hajvasalómat és azzal csináltam meg tökéletesen egyenesre hajam. Hagytam az egészet a vállamra omlani, nem csináltam vele semmit.
Felvettem egy rózsaszín félvállas felsőt, amin fekete felirat állt és felé egy farmerdzsekit. A nadrágom színe fehér volt, amit egy színes kockás övvel díszítettem. Egy fekete szandált választottam lábbelinek, amit rögtön fel is vettem.
Bementem a fürdőszobába, hogy megcsinálhassam a sminket. Egy leheletnyi szemhéjfestékből, szemceruzából és szempillaspirálból állt. Az utolsó simításokat végeztem, mikor csöngettek. Lecsörtettem a lépcsőn és kiérve az előszobába ajtót nyitottam.
- Hát te? - lepődtem meg egy mosollyal az arcomon.
- Hamarabb végeztem a stúdiózással, gondoltam eljövök érted - rántotta meg vigyorogva a vállát Justin - Szóval, készen vagy?
- Persze, mehetünk - adtam a választ, majd kimentünk az udvarra. Becsuktam a bejárati ajtót, és beszálltunk az autóba - Egyébként, hova is megyünk? - tettem fel Neki a kérdésemet, miközben becsatoltam a biztonsági övet.
- Leírtam a címet sms-ben. Ugye, meg se nézted? - rázta meg a fejét, mire felnevettem.
- Tényleg nem, viszont akartam - mosolyogtam rá - De nem válaszoltál a kérdésemre.
- Az itteni házamba - pillantott rám, majd figyelmét ismét az útra irányította.
- És kik lesznek ott?
- Csak a szűk baráti kör. Körülbelül 100 a létszám.
- Hát, az tényleg nagyon szűk baráti kör - bólogattam nevetve.
Innentől kezdve csendesen telt az út.  Könyökömre támaszodva bámultam ki az ablakon és szemléltem a sötétség miatt kivilágított várost. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy leállt a motor és Justin kiszállt a kocsiból. Példáját követően Én is úgy tettem. Nem igazán lepődtem meg luxusvillája láttán, de meg kell mondjam, hogy gyönyörű.
- Bemutatnálak néhány barátomnak, ha nem baj - nézett felém, hogy mit szólok hozzá.
- Persze, nyugodtan - adtam az egyszerű választ és besétáltunk a hatalmas épületbe... 

2.Fejezet - Nagy kimerültség

Sziasztok! Szombat van én pedig elhoztam nektek az újabb fejezetet. Az előzőhöz egyetlenegy kommentet sem kaptam, ami őszintén szólva rosszul esik. Szeretek írni, így nem fogom abbahagyni a blogot legyen akárhány olvasóm, de azért jó lenne tudni mi az amin javítanom kell, illetve, hogy mennyire tetszik. Szombattól-szombatig dolgozok ki egy fejezetet, hogy teljesen jó legyen és megfelelő hosszúságú. A sulis napokban is írom, hogy időben kész legyek és olvasni tudjátok. Viszont, senki nem ad visszajelzést. Én örülök annak is, ha csak egy-két mondatos véleményt írtok az adott fejezetről.Miután elolvassátok az új részt és nem törődve kiléptek az blogból, tartsátok szem előtt, amit én most itt leírtam nektek. 
Viszont, az az ajánlatom lenne, hogyha összegyűlik két vagy három komment, akkor rögtön fel is teszem az újat, mivel már készen van. :)
Tudom, hogy ez nem lett izgalmas, de az eleje sosem az. Garantálom, hogy a negyedik-ötödik fejezetet követően beindulnak az események.

Jó olvasást! :)

Love from, Nelly <3

Kicsit gyorsabbra vettem a tempóm, mivel az eső is nekikezdett. Vége a szép, napsütéses napnak, újra előjön a már megszokott zord, londoni időjárás. Fáradt szemekkel lépkedtem a stúdió felé, miközben gondolkodni kezdtem mint minden sétálás közben. 

Ez a Justin-val való beszélgetés kicsit megnyugtatott, hogy nem csak nekem van ilyen sok dolgom. Beleőrülök abba, hogy nem tudok elmenni Natalia-val bárhová is, mert mindig akad valami fontos tennivalóm. Natalia, a legjobb barátnőm, mióta találkoztam vele egy régebbi forgatáson. Ő volt a dublőröm. Nagyon szeretem, de néha kicsit féltem. Nincs egy csöppnyi veszélyérzete sem. Egyszer eltörte a kezét, de mikor ez megtörtént, akármennyire is próbáltam lebeszélni erről a munkáról makacsan lerendezte egy 'Legközelebb jobban vigyázok' mondattal. Fura és egyedi természetű lány...

Megérkeztem a nagy épület elé. Felnéztem a tetejére, amitől kissé elszédültem, így tekintetemet a bejárat felé kaptam és bementem. A stúdió a huszadik emeleten van, így beszálltam a liftbe, majd megnyomtam a megfelelő gombot.
Miközben éppen álltam és vártam, hogy felérjek, megszólított a liftben lévő férfi;
- Hova mész cica? - kérdezte rekedtes hangon. Kicsit megijedtem és összehúztam magam, mivel nem egy szimpatikus fazon volt. Tetoválás díszítette karját és nagyon izmos volt. Kezdtem félni, így a 15. emeletnél szó nélkül kiszálltam és elindultam felfelé a lépcsőn a megfelelő emeletre. Lihegve nyitottam be a nyolcas stúdióba.
- Szia kedveském - jött oda hozzám Leonard, a fodrász. Ő egy francia származású férfi. Régebbről ismerem, szintén egy fotózásról.
- Végre, hogy megjöttél, már nagyon vártalak. Akkor kezdjük is el - csapta össze a tenyerét, majd csuklómnál fogva egy kis szobába rángatott. Leültetett egy székre, majd rögtön a hajamnak is esett. Megmosta, kiszárította és a végén elkezdte befonni.
- Milyen fotózás lesz, hogy ilyen hajat csinálsz Nekem? - kérdeztem felé fordulva meglepett mosollyal.
- Hé, előre nézz! - utasított, mire én egy halk 'bocsi' után eleget tettem kérésének - Egyébként, egy tinimagazinba készülnek a fényképek. Nemrégiben csináltak egy új rovatot, amiben a szerkesztők különféle hajviseleteket gyűjtenek össze, majd egyszerű leírással elmagyarázzák, hogyan lehet megcsinálni az adott frizurát - válaszolt erős akcentusával kérdésemre, miközben hajtincseimmel küszködött.
- Értem. Biztosan senki nem fogja olyan profin megcsinálni magának, mint Te az enyémet - kacsintottam rá, mire halkan felkuncogott - Mióta is vagy a szakmában? - érdeklődtem fodrász karrierje felől.
- Jó kérdés. Pontosan én sem tudom, de az biztos, hogy több mint tíz éve.
- Szinte sugárzik rólad, hogy szereted a munkádat - állapítottam meg egy félmosoly keretében.
- Jól megfigyelted. Nem véletlenül választottam ezt a pályát - végezte az utolsó simításokat a hajammal, majd lefújta hajlakkal - És készen is vagyunk.
- Ügyes - morogtam magamban, miközben a tükörbe vizslattam tökéletesen megcsinált hajkoronámat. Gyönyörködésemet megzavarta, hogy egy hatalmasat dörgött. Kissé megijedtem, de még rátett egy lapáttal, hogy minden elsötétült. A lámpák, a fények és a zene is leállt. Lassan és óvatosan elkezdtem kitapogatni a telefonomat a táskámból. Minden a kezembe akadt, csak éppen a nekem megfelelő tárgy bújt el olyan mélyre. Nagy nehezen kihúztam egy zsebből és azzal a kis fénnyel próbáltam a fotóterembe kisétálni, hogy megnézzem, mit csinálnak a többiek.
- Ezt nem hiszem el - hallottam David, a főnök idegességet és mérgességet tükröző hangját, ahogyan nyomkodja a villanykapcsolót - Kész, vége. Elment az áram és lejár a határidő holnap. Elvesztettük a megbízást.
- Nyugalom - próbáltam némiképp lenémítani, hogy ne kiabáljon. Nem csodálom, hogy kiakadt. Én sem reagálnék másképpen - Most akkor mi lesz?
- Menjen mindenki haza - válaszolt, viszonylag higgadtabb hangnemben, mint ezelőtt pár másodperce. Vidáman pakoltam össze dolgaimat és elhagytam a stúdiót. A folyosón sétálva indultam a lépcső felé. Leérve, nagyon elfáradtam, hiszen húsz emeletről másztam le a földszintre. A kijárat felé vonszoltam magamat. Kint rögtön megcsapott a hideg szél és a csípős levegő. Rögtön bőrömön éreztem az eső cseppjeit, így gyorsan szaladtam a legközelebbi buszmegálló felé.
Megnéztem a nekem megfelelő legközelebbi járatot, ami két perc múlva érkezik. Beálltam egy nagy fa alá, hogy addig se fagyjak meg. Kezeim fejére ráhúztam a bőrkabátomat, hogy kicsit felmelegítsem azokat. Dideregve vártam a busz érkezését, ami szerencsémre éppen meg is jött.
Vettem egy jegyet, majd leültem az egyik üres helyre...

- Végre itthon vagyok - motyogtam magamban, miközben nagy zajjal beestem az ajtón. Szó szerint becsaptam magam után és felmentem a szobámba. Az óra kilencet mutatott. Ruhástól beestem a párnák közé és vártam, hogy elnyomjon az álom...

1.Fejezet - Örülök, hogy újra látlak.

Drága olvasóim! 
Először is: még csak az Előszót tettem fel, de máris hárman feliratkoztatok a blogra, ami meglepett de jó értelemben. :) Köszönöm szépen a kommentet Bella Waldorf-nak, nagyon jól esett a véleménye. Másodszor: megkaptam az első kritikát, amit megosztok veletek is. Szinte csak jót írtak a történetről és a kinézetről. Nagyon örültem neki. Ezeknek a véleményeknek új menüpontot fogok nyitni, hogy láthassátok. Szeretném ezentúl is megköszönni neki, hogy szánt egy kis időt a blogom véleményezésére.  Egyébként nem Justin lesz a főszereplője a történetnek, csak mellék, annyit elárulok.

Nem is szövegelek tovább. Jó olvasást! Remélem kapok néhány kommentet és hogy tetszeni fog. Bárki írhat, mivel úgy állítottam be. :)

Ja, és mostantól minden hét szombatján hozom az új részt, mivel a suli miatt nincs sok időm.

Love from, Nelly. <3

A vekker csörgése ébresztett édes álmomból. A sötétítőt nem húztam be teljesen, így a napfelkelte lágy sugarai csiklandozták arcomat. Hunyorogva nyitottam ki szemeimet és kinyomtam a csörgő készüléket. Kimásztam a takarók közül és egy nagyot nyújtózva lesétáltam a konyhába.Elkészítettem egy bögre forrócsokoládét és visszaballagtam a szobámba, jobban mondva az onnan nyíló teraszra. Lehuppantam az egyik kényelmes, szivacsos székre. A gyönyörű tájat kezdtem el szemlélni. Ahogyan jön fel a nap és a víz hullámzik... csodálatos ezt nézni korán reggel, miközben a friss augusztusi hajnal szele enyhén fújdogál. Belekortyoltam a meleg italomba, hogy testemet egy kis melegség töltse fel. Közben észrevettem, hogy egy szerelmespár örömmel teli tekintettel kézen fogva sétál a homokban, éppen hogy nem ér el hozzájuk a víz. Ettől mosolyra húzódott a szám, mivel jó nézni azt, hogy így szeretik egymást. Valahogy nekem a szerelmi téren mindig balszerencsém van. Idáig, akikkel együtt voltam sosem a valódi személyiségembe szerettek bele, hanem vagy a külsőmbe, vagy a hírnevembe. Lassan kezdem azt hinni, hogy bennem van a hiba azért, mert hagyom magamat kihasználni és hagyom, hogy játékbabaként kezeljenek engem. Idáig rózsaszín ködfelhők között ugrándozva gondoltam szinte minden csalódásom után jövő fiúra, hogy megtaláltam a nagy Őt. Sajnos, mindig nagyot kellett tévednem. Lassan ebbe fogok beleőrülni...
A telefonomba beütöttem a billentyűzár kódját, hogy meg tudjam nézni mennyi az idő. Lassan fél nyolc felé közelített, így magam mögött hagyva a látványt és a gondolataimat visszamentem a szobámba készülődni. Nem nagyon csíptem ki magam, mivel Justin forgatásán úgyis kapok oda illő ruhát és sminket, így egy egyszerű halványkék csőfarmer és egy zöld színű rövid ujjú felső mellett voksoltam. Felöltöztem és ezt követően a fürdőszobába mentem, ahol megcsináltam a szokásos frizurámat. Kifésültem és kivasaltam, majd erős copfba fogtam egy sötétkék hajgumi segítségével. Az utolsó simításokat végeztem a külsőmmel kapcsolatban, mikor Apu dugta be fejét az ajtón.
- Szép jó reggelt hercegnőm! Készen vagy? Lassan indulni kellene - mutogatott karórájára, jelezve el fogunk késni.
- Neked is. - dobtam felé egy mosolyt. - Persze, mehetünk csak egy perc - mondatomat követően felhúztam egy rövid szárú fekete tornacipőt és egy virágmintás kis táskába belepakoltam a szükséges dolgokat. Kiléptem az szobám ajtaján, majd lecsörtettem a lépcsőn, ahol apu a kanapén ült, de amint meglátta, hogy jövök rögtön felállt és a kijárat felé indult. Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett, majd a kocsikulcsot előkapva kinyitotta az autót és beszálltunk.
- Semmi kedvem dolgozni menni. Fáj a fejem, de muszáj, mert nélkülem nem tudunk forgatni - panaszolta nekem gondját, miközben beindította a kocsit és elindultunk.
- Én most kivételesen jó passzban keltem. Teljesen kialudtam magam, nem úgy mint szoktam - villantottam meg felé fehér fogsorom, majd bekötöttem a biztonsági övet.
Ezután mindketten szó nélkül utaztunk tovább. Könyökömre támaszkodva bámultam New York emberektől nyüzsgő utcáit, miközben a rádióban szóló lassú zenét dúdolgattam.
- Mikor érünk oda? - kérdeztem, mikor már körülbelül tíz perce kocsikázhattunk.
- Már itt is vagyunk - parkolt le az egyik parkolóba. Kiszálltam a kocsiból és vártam, míg apu is összeszedi cuccait.
Egy eléggé szimpatikus épületbe mentünk be, ahol sok szorgoskodó ember össze vissza futkosva végezte dolgát. Engem rögtön kezelésbe is vett a fodrász és a sminkes, majd a stylist rám öltötte a megfelelő ruhadarabot. Tökéletesre csináltak meg rajtam mindent, pedig csak mellékszereplő leszek. Ezek után kezdetét vette a kemény munka...

Fárasztó volt ez a forgatási nap, de örömömre már késő délután végeztünk. Éppen a kanapén ücsörögve várom, hogy apu elvégezze a még megmaradt dolgát, mikor Justin huppant le mellém.
- Örülök, hogy együtt dolgozhatunk - nézett rám egy vigyor keretében.
- Én is. Rég láttalak - eresztettem felé egy féloldalas mosolyt. Régebbről ismerem Őt. Még két éve találkoztam vele az egyik filmpremieren. Azóta is jó barátok vagyunk, bár nem tarjuk nagyon a kapcsolatot.
- Nincs kedved eljönni egy kávézóba? Ott nyugodtan beszélgethetnénk. Biztosan sok dolog történt veled az elmúlt időben - vetette fel az ötletet, miközben arcomat fürkészve várta, mit válaszolok. Igazából semmi kedvem nincs most ehhez, mivel nagyon kimerültem a mai nap folyamán és szeretnék hazamenni pihenni. a fotózás előtt. Végül mégis rávettem magamat, nem szeretnék bunkó lenni.
- Menjünk - sóhajtottam fel, majd előkaptam a telefonomat, hogy felhívhassam Apát. Lerendeztem a vele való beszélgetést, miszerint ne várjon. Felkaptam a táskámat és elindultunk.
Rengeteg minden történt vele is és velem is. Az úton meg nem álló beszélgetéssel haladtunk a legközelebbi kávézó felé.
Leültünk az egyik eldugottabb asztalhoz és nem sokat kellett várunk, míg egy pincérlány jött hozzánk. Mindketten leadtuk a rendelést és újra társalgásba enyelegtünk.
- Egyébként, most készül az új albumod? - érdeklődtem felé fordulva.
- Igen, egy hónapja kezdtünk a stúdióban dolgozni. Eléggé sűrűek a napjaim most, hogy elkezdődött a forgatás is. Nehezen, de valahogy időt szakítok minden fontos dologra - felelte, miközben az előbb kihozott kávét kezdte el szürcsölgetni - És egyébként, neked milyenek a napjaid? Mármint, a film és videószereplések mellett gondolom nem hagytad abba a modellkedést.
- Nem hagytam abba, viszont most inkább a forgatások töltik be az időm nagy részét. Szeretem mindkettőt csinálni, de egyszerre nem megy. Igaz, ma is el kell mennem egy fotózásra, de nem rendszeresen szoktam járni, csak amikor feltétlenül muszáj - fújkáltam a meleg italt, nehogy leforrázzam a nyelvem.
- Egyébként holnap nem lesz klipforgatás és egy kisebb buli lesz az itteni házamban. Nincs kedved eljönni?
- Hát, nem tudom - bizonytalanodtam el, majd egy határozott választ adtam - Legyen, úgy sincs semmilyen programom - villantottam felé egy mosolyt, majd az órámra pillantottam - Viszont, most mennem kell, mert el fogok késni. Jó volt veled beszélgetni. Szia! - köszöntem el, majd elhagytam a kávéházat és nagy léptekkel sétáltam a stúdió felé...

Előszó

Sziasztok! Nos, belevágtam a legelső történetembe és meghoztam a Előszót. Remélem túlnyomó többségben elnyeri tetszéseiteket az alapsztori. A továbbiakban a fejezetek nem lesznek ilyen rövidek. Ha szeretnél véleményt nyilvánítani, azt alul megteheted. Örömmel fogadok mindenfélét, a lényeg, hogy tudjam mit gondoltok. Jó olvasást!

Vakuvillanások és meg nem álló kattintgatások. Én is egyike vagyok azok  modellek közé, akiket kiskorukban a média árnyéka alá kényszerítettek. Szinte fájó szívvel vizslattam, mikor a barátnőim éppen a játszótéren szórakoztak, vagy ha csak éppen az együtt töltött élményeikről áradoztak. Ma nem nosztalgiázhatok és nem tudom felidézni az emlékeket, egyrészt mert nincsenek, másrészt pedig nincs kivel. Nem tartozom a félénk kisegerek közé, de mindig is tudtam, hogy ez fontos a szüleim számára. Ezért is tűrtem szó nélkül, akárhányszor az egész napomat az töltötte be, hogy sminkelnek és próbálgatom a divatosabbnál divatosabb ruhákat. A rengeteg szépségversenyre való készülés és a fotózások helyettesítették az oly sok kimaradt gyermekkori élményeket. Valójában semmi nem pótolhatja ezeket a dolgokat, de nekem muszáj volt ezzel beérnem.

Apám, David Williams híres film-és videó klip rendező, akárcsak anyám, Barbara Williams. Mindig is a munkájuk részévé akartak tenni engem, ezért is jártam 14 éves koromtól New York legnépszerűbb művészeti iskolájába. A fotózások mellett szerepeltem néhány filmben és videó klipben egyaránt. Ma büszke vagyok arra, hogy ennyi mindent elértem. Nem volt hiába a sok kemény munka, most végül meghozta gyümölcsét. Boldogan élem a sikeres életem akadályok nélkül.
De valójában erre vágytam, vagy csak a nevelésem miatt imádom ezt csinálni? Mi lenne, ha saját magam dönthettem volna el a sorsom? Ezekre a bennem feltörő kérdésekre sajnos nem fogok tudni soha válaszolni. Inkább élvezem azt a szakmát, amiről rengeteg korombeli álmodozik...
- Állj! - szólt bele a mikrofonjába a rendező jobban mondva apu. - Tíz perc szünet.

Éppen ekkor eszméltem fel, hogy egy forgatáson vagyok. Fáradtan huppantam le a legközelebbi bőrfotelba, miközben láttam, hogy apu felém közelít.
- Mi a baj Kimberly? Olyan furcsa vagy nekem. Elbambulva álltad végig az egész jelenetet és mikor a te szöveged következett volna, szótlanul másfele fordítottad tekinteted. - nézet rám enyhe mérgességet tükröző  sötét szempárjaival.
- Ne haragudj. - nyomtam el egy ásítást. - Kicsit elkalandoztam, de mostantól csak a szerepemre fogok koncentrálni, ígérem - eresztettem felé egy mosolyt. Fejét enyhén megcsóválva odanyújtott nekem egy üveg vizet.
-  Köszi. - bontottam fel, majd belekortyoltam a jéghideg frissítőbe.Közben a sok szorgoskodó embert néztem, akik meg nem állva intézkedtek.
- Jut eszembe. - ült le a velem szemben lévő bézsszínű székre. Ha egy mondata így kezdődik, biztosan újabb felkérést kapott, vagy ehhez hasonló dolgot szeretne közölni velem. Teljes testtel felé fordultam kíváncsi tekintetemmel. - Nemrégiben, pontosabban ma megbízást kaptam.
- Bővebben?
- Egy videó klipről lenne szó. Igazából semmi különleges nem lesz benne, csak gondoltam szólok...
- Nem is kell tovább mondanod. Engem is felkértek szereplőnek, igaz?
- Mióta lettél te gondolatolvasó? - nevetett fel. Választ meg sem várva az órájára pillantott. - Lassan kezdeni kellene. - állt fel a helyéről. - Csak ügyesen. - mosolygott, majd elsétált tőlem, de én utánaszóltam;
- Kiknek is kellene a klipjében szerepelni?
- Helyesbítve, kinek. Egyébként, Justin Bieber a becses neve...