Sajnálom!!

Elnézést, tudom nem hoztam egy hete részt, de ennek oka is volt. Történelem verseny, tanulás stb.. 
Fogalmam sincs, mikor kerül fel a 7.Fejezet, de kérlek titeket ne haragudjatok és várjatok türelmesen.

Love from, Nelly..

Most néztem meg az 5. Fejezetnél az ötödik kommentet.
"döntsd már el hogy New York vagy London.. ez .. így nem jó.. a kettő nagyon messze van egymástól szóval... mindegy.."
Csak hogy tisztázzuk; a történet New Yorkban játszódik. Semmi olyat nem írtam bele, ami arra utalna hogy Londonba vannak a szereplők. Ha mégis, akkor kérem ide írjátok le kommentbe, hogy mi az ami bekavart.

Csak ennyit akartam, a fejezet szombaton érkezik:')
Love from,Nelly

6.Fejezet - Mért kell a dráma?

Sziasztok! Szombat van én pedig megérkeztem az új fejezettel. Nem igazán vagyok vele megelégedve,  de remélem azért valamennyire jó lesz. Borzalmas lett a minősége, amiért elnézést kérek. Nem igazán volt időm sokat dolgozni vele.
A forgatási jeleneteket azért nem írom le, mert szerintem unalmas ha állandóan ezt kell olvasnotok. De, ha szeretnétek, hogy részletesen leírjam, szóljatok. :)
Zene ide kattintva található meg. Ha lejárt, indítsd újra. Azért ilyet ajánlok, mert szerintem zavaró ha olvasás közben énekelnek. Elvonja a figyelmet a lényegről. Igazából, a fejezet elején nincs nagy hatása, csak majd a közepe és vége körül lesz jó ez a dal.
Köszönöm az előző részhez írt kommenteket, a több mint 1800 megtekintést és a pipákat!
Jó olvasást!

Love from, Nelly...

Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja fejem. Szememet megdörzsölve hátamra fordultam és magamra húztam a takarót.

- Lassan nem kellene felkelni? - hallottam meg anyu kellemes hangját. 

- Mennyi az idő? - morogtam az orrom alatt, majd ülő helyzetbe tornásztam magam. 

- Délután egy óra és az ebéd is kész. A kedvencedet főztem - mosolygott rám, majd lerántotta rólam a takarót. Ezt követően a szobámból is kivonult. Nagyot sóhajtva visszadobtam magam az ágyra és a plafont kezdtem tanulmányozni. 

Mikor felkeltem, azt hittem csak egy rossz álom volt a tegnap este, de ez sajnos nem igaz. Apuéknak nem szólok erről semmit, nem szeretném, ha botrány lenne ebből az egészből. Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzak. A telefonom csörögni kezdett, mire átgurultam az ágyon és megnyomtam az elfogadás gombot. 

- Haló? - szóltam bele egy kitörni készülő ásítást elnyomva. 

- Szia! Felébresztettelek? - kérdezte bűnbánó hangon Natalia. 

- Dehogyis! Mi újság? - érdeklődtem felőle, miközben kihangosítottam a telefont és elkezdtem igazgatni az ágyat. 

- Tegnap délután értem haza. Nem lenne kedved találkozni? Annyira hiányoztál már, jó lenne újra látni - vetette fel ötletét és bár nem láttam, de éreztem hogy mosolyog.
- Nekem is és tényleg elmennék, de nem lehet. Délután forgatás és nem érek rá - húztam el csalódottan a számat.- Esetleg holnap? - ajánlottam a másik időpontot.
- Az pedig nekem nem jó. Majd máskor, de ne haragudj most mennem kell. Szia! - köszönt el, majd válaszom meg sem várva megszakította a beszélgetést.
Nagyot sóhajtva belebújtam a citromsárga színű mamuszomba és kicsoszogtam a szobaajtón. Miközben kezeimet hosszasan széttárva nyújtózkodtam, megálltam a nappaliba vezető lépcsőnél. Vigyorra húzva a számat ráültem a korlátra és lecsúsztam. A konyhába érve elvettem az étkezőasztalon lapuló kosárból az almák egyikét, majd beleharapva leültem a kanapéra. Hátradobtam magamat és úgy terültem el.
Ez a tegnapi dolog ami történt...Még a hideg is kirázott akárhányszor csak arra gondoltam. Olvastam és hallottam is, hogy általában aki ilyen helyzetbe kerül megpróbál öngyilkos lenni. Én kivétel vagyok. Erős leszek és mindent, de mindent ami csak a tegnappal kapcsolatos kiürítek a fejemből, mintha meg sem történt volna.
Ahogyan a gyümölcsöt rágcsáltam, kezdett egyre idegesítőbb lenni, hogy a ropogáson kívül semmi zaj nem volt a házba. A megmaradt almát kidobtam a szemetesbe és felcsörtettem a szobámba. A gardróbomból előrángattam egy citromsárga pántos felsőt és egy rövidnadrágot. Magamra kapkodtam a ruhadarabokat és a két hónapja kapott kocsim kulcsát a kezembe vettem, majd kimentem a garázshoz. Apu valószínűleg hamarabb bement, mivel az ő autója nincs itt. Beültem a járműbe, majd beindítva a motort elindultam.

- Végre itthon - motyogtam magamban, miközben beestem a bejárati ajtón. Ledobtam magamról a cipőmet és feltipegtem a szobámba. Apu és Anyu elmentek egy étterembe vacsorázni, de szokásukhoz híven legalább éjfél lesz, mire hazatalálnak.
Végigdőltem a türkizkék, selymes takarómon és a hófehér plafont kezdtem vizslatni. Semmi érdekes nincsen benne, de mindig ezt csinálom, ha fáradt vagyok és nem akarok korán elaludni.
Nagyot sóhajtva eldöntöttem magamban, hogy elmegyek futni. Rengeteget híztam és nem ártana ebből a súlyból egy kicsit leadni. A szekrényemből előrángattam egy fehér rövid ujjú felsőt és egy kényelmes rövidnadrágot. Magamra kapkodtam a ruhadarabokat, majd lecsörtettem a lépcsőn.
Kiérve az ajtón megcsapott a lágy, meleg szellő, amitől rögtön felébredtem. A tengerpart kissé kihalt volt, nem láttam senkit sem. Lassan kocogni kezdtem, amitől valahogy jobban éreztem magam, de nem bírtam sokáig. Két perc után levegő után kapkodva ledobtam magam a homokba és a  tájat kezdtem szemlélni.
Néztem, ahogyan a víz hullámzik és a nap lebukik a horizont alá. A szellőtől a fák ágai egy kicsit recsegtek. Néha a hideg is kirázott, amikor hirtelen felerősödött a szél. Imádok itt ülni, ez az egyik kedvenc helyem a sok közül. Megnyugtató érzés, hogy nincs itt senki, csak én és a gondolataim.
- Tudtam én, hogy itt megtalállak! - hallottam egy mély hangot távolról. Érdekesen néztem szét mindenhol, de amint megláttam a nem kívánt személyt felálltam a helyemről és visszaindultam a házba. - Várj már kérlek! Csak egy percre! - kiáltotta utánam, mire nagyot sóhajtva visszafordultam.
Hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel mit mond. Már pedig saját magamnak be szeretném vallani mit is érzek és nem akarom magamat meghazudtolni. Hiába pár éve volt ez az egész és azóta megfordult már néhány srác az életemben, de Ő volt a legfontosabb, aki iránt még a szívem legeslegmélyén táplálok érzéseket. Hiába itt hagyott, hiába megbántott, legszívesebben mikor újra láttam a nyakába borultam volna. Márpedig ezt nem tehetem. Nem csinálhatok úgy, mintha nem történt volna semmi. Hogy is gondoltam, hogy elfelejtem ezt a tegnapot? Ami megtörtént, az megtörtént és örökké az elmémben marad. Mégsem akarom, hogy erről bárki is tudjon. Belehalnék a szenvedésbe, ha ezen dolgon csámcsogna mindenki.
- Honnan a francba tudtad hogy itt vagyok? Már követsz és kémkedsz utánam, vagy mi? - vontam kérdőre, mire védekezően maga elé tette kezeit.
- Mindig, itt, vagy a folyónál vagy késő délután a szabadidődben. Gondoltam, beszélhetnénk - be kell vallanom, túlságosan jól ismer engem. Nem is tudtam mit válaszolhatnék,annyira hihetetlen volt ez az egész. Ilyen a filmekben nem történik, mint ami most velem.- Ne mondj semmit, csak üljünk le és elmondom amit szeretnék.- suttogta, majd csuklómnál fogva elhúzott az egyik sziklához és leültünk.
- Hallgatlak - szegeztem tekintetem másfelé, mivel képtelen vagyok a szemébe nézni. Képtelen vagyok, mert az arckifejezésemről mindent le lehet olvasni. Ez nem az internet, ahol smiley-k mögé bújva ki tudom fejezni hazug gondolataimat.
- Miért nem nézel rám? - kérdezte, miközben államnál fogva maga felé fordított. Szememet lesütve merengtem magam elé és a körmömet kezdtem tanulmányozni.
- Csak mondd mit akarsz. Legyünk túl ezen az egész beszélgetésen aztán felejtsük el egymást.
- Látom rajtad, hogy valami nyomja a lelked. Mondd, miért utálsz ennyire?
- Ezt most komolyan kérdezed? - emeltem egy kicsit feljebb a hangom.- Minden tökéletes volt és egyszer csak kijelentetted, hogy visszaköltözöl Londonba. Becsaptad magad után az ajtót és azóta nem is kerestél. Szerinted ez nem elég ok, hogy dühös legyek? Éld csak tovább az életed. Én nem kérek belőled.- vágtam hozzá a kegyetlen szavakat, ami még nekem is fájt. Semmi igazság nem volt abba, amit mondtam...
- Mért kell a dráma? Könyörgöm Kimberly, régen történtek ezek a dolgok. Mért nem tudsz velem együtt a jelennek élni?- válaszom csak egy fejcsóválás volt.
Pár perces csönd következett... Legszívesebben megölelném és annyit mondanék neki, hogy "felejtsünk el mindent". Egy hang a fejemben viszont azt hajtogatja, hogy ennyivel nem lehet elintézni semmit. A másik pedig azt mondja, ne érdekeljen semmi és azt tegyem, amit jónak látok.
Hirtelen felé fordultam és homlokom az övének döntöttem. Széles mosolyra húzódott szája.
- Szeretlek - suttogta forró leheletével. Szánkat már csak pár milliméter választotta el egymástól.
- Én is, Josh - mosolyogtam vissza rá féloldalasan, mire ajkait enyémre tapasztotta...

5.Fejezet - Így hozta a sors

Halihó! Meghoztam az ötödik fejezetet. Sajnos, csak hétvégén fogom tudni hozni az új részt, mivel a tanulás nagyon fontos nekem és az időm nagy részét az tölti ki. Ha hamarabb is meg tudom írni, az nagyon ritkán lesz. Remélem, ez nem fog gondot okozni. Más. Azon gondolkodom, hogy ideje lenne új kinézetet csinálni. Elégedettek vagytok ezzel, vagy szeretnétek egy kis változatosságot? Ha igen akkor elkészítem hogyan is nézne ki és ha jobban tetszik mint a mostani akkor leváltom. Ja, és még egyszer szeretnék elnézést kérni azon a bejegyzésemen, amin úgy döntöttem, hogy befejezem a blog írását. Egy rendszeres olvasómmal kevesebb lett, de sebaj, majd lesz több. Az új szereplő felkerül a  "Szereplők" című menüpontban és design váltásnál valószínűleg őt is beleteszem, mivel szerves része lesz a történetnek. Nem tudom, hogy ez most mennyire fog lehetetlennek tűnni, de hirtelen pattant ki a fejemből és ilyet még sehol nem olvastam. Szeretnétek, hogy a fejezetekhez megfelelő zenét válogassak? És még annyi, hogy érdekelne, szeretnétek -e olvasni novellákat? Mert akkor írok azt is.:)

Jó olvasást, várom a kommenteket! 
Love from, Nelly.

Kimberly Williams szemszöge

Az úton úgyszintén féltem, mint pár perccel ezelőtt. Alsó ajkamba haraptam, de szám széle remegett. Tekintetemet az ablak felé szegeztem és úgy szemléltem New York kihalt utcáit.  A sírás kerülgetett, de próbáltam minél jobban visszafogni a kitörni készülő kövér könnycseppjeim. Nem bírtam egy helyben maradni, össze-vissza ficánkoltam az ülésben.
- Olyan ismerős vagy te nekem - törte meg a csendet.
- Mint mindenki másnak - sóhajtottam.
- Ezt hogy érted? - kérdezte, miközben egy pillantást vetett felém, majd figyelmét ismét az útra irányította.
- David Williams... Rémlik valami?
- Nem mondod, hogy David lánya vagy!? - csodálkozott, amin csöppet sem lepődtem meg. Már megszoktam.- Ő rendezte az első videó klipünket.
Kikerekedett pupillákkal bámultam a srácra. Az arca hasonlít valakiére, de nem jövök rá, ki ő. Jobban végigmértem. Sötét mogyoróbarna szeme csillogott, hajában volt egy tincs, ami szőkére volt festve.
- Zayn Malik? - kérdeztem suttogva.
- A születési iratokban az vagyok - mosolygott.
Pár perc néma csend után, most én szólaltam meg;
- Lehetne egy kérdésem?
- Mondd!
- Hogy vihetsz haza egy idegen lányt, akit nem is ismersz? - érdeklődtem, mert nem igazán értettem a kedves gesztusát.
- Hagytalak volna ott tétlenül, miután rád támadtak és vérzik a fejed, alig bírsz a lábadon állni, plusz nem tudtad hol vagy?! - húzta fel a szemöldökét. Szó nélkül vállat rántottam és tovább néztem ki az ablakon. Hirtelen megállt az autó és Zayn leállította a motort. Kiszállt, majd gyorsan a kocsi másik oldalára sétált és kisegített belőle. Kicsit meginogtam, amit észre is vett, így mellém sétált és fogott, nehogy elessek. Néhol kicsit homályosan láttam, de olyannyira láttam a dolgok enyhe körvonalát, hogy ne bukjak orra. A kabátzsebéből előrántott egy kulcsot, amivel kinyitotta az ajtót. Beérve a házba a zárba helyezte a kulcsot és elfordította. Ledobálta cuccait a fotelba, majd cipőjét levette és elterült a kanapén. Én még mindig mozdulatlanul álltam a nappali bejárati ajtójának küszöbén és kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
- Dőlj ki valahol, nem harapok! - utasított, mire bizonytalan léptekkel beljebb sétáltam. Zayn felült a kanapén, majd megpaskolta a mellette lévő helyet jelezve, hogy csapjam le magam. Így is tettem. Lábaimat felhúztam törökülésbe, de mint a kocsiban, most sem tudtam nyugodtan maradni. A lábaim remegtek és néha a hideg is átfutott testemen. Arcomat kezeimbe temettem, majd hagytam, hogy az elmúlt 10 perc magamba fojtott érzéseimet kiengedjem. Vigasztalásképpen hátamat simogatta és nyugodt tekintetével nézett rám, majd megölelt.
- Nyugi... - suttogta fülembe.
- Asszem, összekentem a fehér felsődet a sminkemmel. Bocsi - néztem rá bűnbánóan, mire csak megrázta a fejét. Miközben nyugtatott, csengő hangja hallatszott az előszoba felől. Sóhajtva felállt, majd ajtót nyitott. Én eközben magam elé meredve bámultam a mintás szőnyeget, mintha azon lenne bármi érdekes dolog. Zayn betessékelte az illetőt, majd megfordultam, hogy én is szemügyre vehessem, ki az, ami rossz ötlet volt. Lefagyva néztünk egymással farkas szemet. Észbe kaptam, így felálltam a kanapéról és sietős léptekkel elmentem amellett a bizonyos személy mellett, felkaptam a cipőm és kirohantam az ajtón. Hallottam, ahogyan valaki a nevemet kiabálja utánam, de nem foglalkoztam vele.
A szél enyhén süvített, amitől testem minden porcikáján átfutott a hideg. Hajamba beletúrva újra elsírtam magam. A könnyeim megállás nélkül hulltak a földre. Az eső nekikezdett, így még jobban fáztam. Karjaimat összefonva ballagtam a számomra ismeretlen helyen. Kínomban már röhögni támadt kedvem a szerencsétlenségemen.
Ez a fiú Josh volt, akiről nem szívesen beszélek senkinek. Abban reménykedtem, hogy nem látom soha többet. Még 16 éves voltam, amikor megismertem. Itt nyaralt New Yorkban, a nagybácsikájánál, aki történetesen a főnököm volt. Most jön a szokásos sablonsztori; megismertem, idővel nagyon megkedveltem és amit kihagytam, hogy ő lett életem első komoly szerelme. Akkoriban úgy éreztem, rózsaszín felhők között ugrándozok és egy álomnak tűnt ez az egész, belesem gondolva mi lesz a jövőben. De hisz amikor minden tökéletes az ember nem törődik semmivel, csak a jelennek él és próbálja kiélvezni a színes hétköznapjait addig amíg tart. Ez a kapcsolat viszonylag sokáig tartott, mivel a nyár végén nem ment vissza Londonba. Ezt mind miattam tette, nem akart itt hagyni és nem akarta, hogy a való szerelem átalakuljon távkapcsolattá.  Régebben említette, hogy szívéhez nagyon közel áll a zene. Felvételizett a Trade nevű művészeti iskolába, ahova akkor én már két éve jártam. Eszméletlen tehetségét megmutatta a felvételin. Ösztöndíjat ajánlottak fel neki, amit természetesen el is fogadott. Aztán egyik nap meglátogatott, amikor nem voltak otthon anyuék. Egyszerűen kimondta, hogy visszaköltözik szülővárosába. Mikor ezt közölte, szívem kihagyott egy dobbanást. Olyan volt hallgatni ezt a döntését, mintha egy gyors mozdulattal tépték volna le a tapaszt a sebről. Egy hatalmas vitát követően felkapta kabátját és egy ajtócsapással jelezte távozását. Azóta sem hallottam felőle.
Miközben fájdalmasan átrágtam a múlt régi darabkáit, egy igen ismerős helyre lettem figyelmes. Méghozzá az egyik kedvenc helyemmel találtam szemben magam. Imádok ennek a folyónak a partján ücsörögni és gondolkozni. Megnyugtat a víz halk csobogása és az enyhén fújó szél hangja. Leültem egy sziklára és a folydogáló vizet kezdtem vizslatni. A hold tükröződött benne, ami gyönyörű volt.
Könyökömre támaszkodva töprengtem, mit is kereshet itt, méghozzá Zayn Malik házában. Egyáltalán, hogy került New Yorkban? Fejemet megrázva kékre mázolt körmeimre szegeztem tekintetem és azt kezdtem el nézegetni és kapargatni. Mikor meguntam a körömfesték koptatását újra a szép tájat kezdtem szemlélni. Előttem megláttam egy fekete árnyékot. Megijedtem, majd arra kaptam fel a fejem, hogy valaki a szikla melletti padszerűségre ül. Szerintem mondanom se kell ki volt az.
- Húzzál innen - mondtam nem túl szépen, mégis higgadtan magam elé bambulva. Kis csönd következtében még mindig ott ült és láttam, hogy szólásra nyitotta a száját.- Nem hallottad? - förmedtem rá.
- Most mi bajod?
- Soroljam? Csak menj el, nincs kedvem a társaságodhoz.
- Sok emlék fűz ehhez a helyhez. Nem emlékszel? - húzogatta szemöldökét mosolyogva.
- Hidd el, engem ide nem köt semmi - mondtam bizonytalanul.- Még mindig itt vagy?
- Miért akarsz elküldeni? Egy teljesen véletlen folytán találkoztunk és azt akarod menjek el? Ezt így hozta a sors...
- Teszek én egy hatalmasat a sorsra, de legfőképpen rád - mondatomat követően felálltam és elsétáltam. Körülbelül tudtam merre vagyok, mivel ez a folyó a házunk környékén van. Sietős léptekkel indultam hazafelé, hogy végre elfelejthessem és lezárhassam ezt a borzalmas napot. Kicsivel jobban éreztem már magamat, de néha meginogtam. Josh-ot soha többé nem fogom látni, így nem érdekel semmi. A karrieremre koncentrálok, most az a legfontosabb...

Helyzetjelentés

Sziasztok! Nos, az előző bejegyzésem eléggé érdekesre sikerült. Most bővebben szeretném kifejteni, hogy miért is írtam ezt. 

Egy szóval, idióta vagyok és nincs egy csöppnyi önbizalmam sem. Valahogy úgy voltam ezzel, hogy nekem az írás nem való és a történetet felesleges írnom. Éjszaka csak ezen járt a fejem, hogy miért akarom én ezt abbahagyni. Végül arra jutottam, szeretem ezt csinálni. Ne haragudjatok, tényleg én nem tudom mi bajom, de ne törődjetek az előző bejegyzésemmel. 

A blog történetét továbbra is folytatom és még egyszer elnézést kérek, amiért feladtam volna a negyedik fejezetnél. Ilyet többet nem csinálok, a végéig fogom írni. 

Remélem nem vesztettem ezzel sok olvasót és továbbra is követni fogjátok történetem!:)

Love from, Nelly...

4.Fejezet - Rosszul végződő buli

Drága olvasóim! Meghoztam nektek az új fejezetet. Köszönöm az előzőhöz írt kommentet és a több mint 800 megtekintést. 
Más. Beállítottam egy másik kurzorkövetőt és azt szeretném megkérdezni, hogy nem -e zavar titeket, hogy megy vele a sok kis fekete csillag? Nekem nagyon tetszik, még a régebbi lapunk.hu-s weboldalamnál használtam. A kis chatbe vagy ide kommentbe írjátok, hogy szerintetek megváltoztassam -e vagy sem. Esetleg, ha a színe zavar titeket szóljatok és azt állítom át. 
Nos, lenne még valami. Nem igazán kapok kommentet, csak Melitől. Rosszul esik, mivel sok munkám benne van ebbe az egészbe. Látom a statisztikán, hogy sokan megnézitek az új részt és ez alapján gondolom, hogy el is olvassátok. Csak akkor nem értem miért nem írtok. Mindegy is, felesleges hegyi beszédet írnom, ráadásul nem fogok könyörögni a véleményért. Aki ír az ír, aki nem az nem, de ettől függetlenül nem esik jól. 
Ha kapok három kommentet, akkor rögtön hozom a következőt. Ha pedig nem, sajnos csak jövő hét hétvégén lesz az 5. fejezet. 
Elnézést a hosszú szövegért, ez most így jött össze. Kellemes olvasást! 

Love from, Nelly.<3

- Nem említetted, hogy habpartit szervezel - néztem rá meglepődött tekintetemmel.

- Bocsi, legközelebb szólok minden egyes részletről - vágott egy fintort, majd beljebb sétált. 

A sok ember már táncolt a zene ritmusára. Fentről kék fény világított, ami jó hangulatot adott az egész helyiségnek. Justin intett, hogy kövessem, így engedelmeskedve utána mentem. Egy sráchoz és egy lányhoz vitt oda. 

- Sziasztok! - köszönt nekik széles vigyorral. A fiúval lepacsizott, a lánynak pedig adott egy-egy arcra puszit.- Bemutatom Kimberly Williams-t.- mutatott rám.- Ők itt pedig Zora és Adam.

- Te vagy David lánya? - kérdezte enyhe meglepett hangnemmel, ezek szerint Zora.- Már nagyon sokat hallottunk rólad. 

- Igen, jól tudod - bólogattam. Igazából, még nem is ismerem ezt a lányt, de szimpatikusnak tűnik.
- Szóval - csapta össze két kezét David.- Beszélhetnénk négyszemközt Justin? - fordult felé választ várva. Csak bólintott egyet, majd elviharoztak egy kevésbé nyüzsgő helységbe.
- Gyere, üljünk le valahova! - csuklómnál fogva elrántott egy kicsit halkabb részre, ahol négy fotel volt és közöttük egy kisebb méretű asztal. Ledobtuk magunkat a kényelmes székbe úgy, hogy egymással szemben legyünk. Teljesen meglepett a lány közvetlensége, de jobban szeretem, ha valaki nem bunkó természettel mutatkozik be. A farmerdzsekimet a bőrfotel támlájára helyeztem, majd könyökömre támaszkodva visszafordultam Zora felé. Igazából, fogalmam sem volt, mit is mondhatnék neki. Hiszen nem is ismerem.
- Valamit csináljunk ezzel a fagyott hangulattal - törte meg végül az egyperces csendet.
- Semmi akadálya - mosolyogtam rá. -Honnan ismered Justin-t?
- Hát ez elég érdekes, vicces és egyben hosszú történet - kuncogott.
- Nekünk pedig tengernyi időnk van. Úgyhogy mesélj!
- Nos. Ez az egész egy éve történt. Pincérlány vagyok itt a sarki étteremben, vagyis voltam. Egyik nap Justin betoppant ebédelni. Az összes alkalmazott próbálta a legjobb formáját hozni, miközben engem hidegen hagyott, hogy egy sztár jelent meg. Éppen vittem ki a mellette lévő asztalra a rendelést, mikor megcsúsztam a  padlóra kiöntött kólában és a tálca tartalmának nagy részét az ő nyakába öntöttem. Rögtön kirúgtak a munkahelyemről. Justin alig tudta abbahagyni a bocsánatkérését. Először nem értettem, miért kér tőlem bocsánatot, mikor Én ajándékoztam meg a meleg levessel. Később kiderült, hogy ő löttyentette ki az italát. Azóta kárpótlásul szerzett nekem munkát és egy új haverral is gazdagodtam - mesélte a végét már nevetve.
- Ez nagyon aranyos - húzódott széles mosolyra a szám.
- Nagyon - vigyorgott még mindig. -Amúgy, megihatnánk valamit.
- Rendben, de ha lehet nekem valami alkoholmenteset hozz.
- Úgy lesz - kacsintott. -Mindjárt jövök.
Nagyot sóhajtva hátradobtam magam a fotelbe miközben vártam, hogy Zora visszaérjen. Körmeimet felváltva kopogtattam az üvegasztalon unalmamban és a bulizó népet szemléltem.
- Már mindenhol kerestünk titeket - ült le a székre Justin és Adam. -De, hol van Zora? - nézett körül.
- Elment valami italért - válaszoltam a kérdésre.
- Na és mi a véleményed róla? Összehaverkodtatok vagy valami ilyesmi?
- Persze - bólintottam. -Elmesélte a találkozásotokat. Elég vicces lehetett. -nevettem fel. Éppen ekkor ért vissza két pohárral a kezében.
- Sziasztok! - tette le elém az italt. -Bocsi, hogy nektek nem hoztam, de nem tudtam hogy itt lesztek.
- Nem baj. Mi már úgyis ittunk - rántotta meg a vállát Justin.
Innentől kezdve oldódott a hangulat. A fiúk szórakoztattak minket a hülyeségeikkel. Zora egyszer ki is köpte a kóláját, annyira nevetett a sok baromságon. Hirtelen kicsit szédültem és enyhén fájt a fejem. Biztosan a hangos zenétől, így úgy határoztam lelépek;
- Ne haragudjatok, de én szerintem megyek. Fáradt vagyok és zúg a fejem - tettem kezem a homlokomra, majd mindenki arcára egy gyors puszit nyomva elindultam hazafelé. Justin felajánlotta, hogy hazavisz, de visszautasítottam, hadd érezze jól magát. A házunk egy kicsit messze van, így egy rövidebb, de sötétebb és kihalt úton mentem. Túlságosan lusta vagyok ahhoz, hogy körbe menjek. Minden egyes zajtól megijedtem és összerezzentem. Ilyenkor csak előre figyelek és nem törődöm semmivel.
Körülbelül öt perce sétáltam, mikor hangokat hallottam. Többet is. Ez nem afféle ágreccsenés vagy szélsusogás volt.
- Helló cica - termett mellettem egy nagydarab csávó néhány majdnem ugyanilyen kinézetű sráccal a háttérben. A szőke tincseimmel kezdett el játszadozni, miközben leszakította táskámat a vállamról és a haverjának dobta. Rettenetesen féltem és nem tudtam hova menni. Legalább nyolcan voltak így esélyem sem volt elfutni. -Mondd csak, van kedved  egy kis éjszakai kalandhoz? Még szép hogy van. - döntötte el helyettem is és a keze letért a felsőmhöz. Nem gondolkoztam, csak ököllel orrba vágtam a srácot és menekülni próbáltam sikertelenül. -Menj a picsába te büdös ribanc! - ordította, miközben egy hatalmas pofon csattat arcomon. A könnycseppek összegyűltek szememben, majd patakként folytak le arcomon...

Zayn Malik

- Nem srácok, nem megyek oda semmiféle vörös hajú dögös csajhoz - adtam határozott válaszomat. -Inkább hazamegyek. Hulla vagyok. Sziasztok! - köszöntem el villámgyorsan, majd kimentem az épületből.
A parkolóba mentem, hogy beszállhassak az autóba és végre otthon lehessek. Már rég aludnék, ha nem vesznek rá erre az egész bulira. Nagyon erőszakosak tudnak lenni, legfőképpen Harry és Louis. Mindig rávesznek a hülyeségre.
A slusszkulcs után kutakodtam, miközben tovább sétáltam. Hirtelen megtorpantam, mikor megláttam egy lányt a földön heverve sírni, kissé hiányos öltözetben, kócos hajjal és vérző fejjel. Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá. Közelebbről nézve elszörnyülködtem.
- Te jó ég... Mi történt? - kérdeztem, bár felesleges volt. Ilyen állapotban biztosan nemfog válaszolni. Kezét óvatosan megfogtam és próbáltam felsegíteni. Nagy nehezen, de felállt. Egész teste remegett és majd' összeesett. Felkaptam ölembe és az autóhoz vittem, ami pár méterre volt. Beültettem az anyósülésre és töprengeni kezdtem, hogy mit csináljak vele.
Mi van, ha egy őrült rajongó? Lehetséges, hogy csak megjátszotta ezt az egészet? Mondjuk, szerintem én vagyok túl paranoiás. Nem hagyhatom itt szerencsétlent. Alig bír lábra állni, nemhogy még egyedül menjen haza. Beszálltam a vezetőülésre és próbáltam valamit kiszedni a lányból;
- Mi történt?
Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki egy hang sem torkán. Vett egy nagy levegőt, aztán kifújta. Gondolom, így akart némiképp lenyugodni.
- Haza indultam, mikor megtámadtak. Megerőszakolt az egyik izomállat, s közben a többi nevetett. Utána pedig megvertek. Ennyi nagy vonalban - felelte remegő hanggal, miközben próbálta magát takarni, mivel felső nemvolt rajta. Láttam rajta, hogy a sírás kerülgeti. Nem kellett sok idő, míg a sós, kövér könnycseppek leszánkáztak arcán.
- Jézusom... Hazaviszlek. Mi a címed? - kérdeztem, majd egy utca-és házszámot lediktált nekem. Halvány lila fogalmam sem volt, hogy az merre van.
- Igazából, nem tudom hol vagyok. Elindultam egy rövidebb úton, de miután azok a vadállatok elintéztek, azt sem tudtam merre kell mennem - kezeit arcába temette és úgy zokogott tovább. Elviszem az itteni közös házunkba. Végül is, mi baj lehet belőle? Nem mehetek el tétlenül.
- Figyelj! - hagytam abba háta simogatását.- Gyere el hozzám. Nem akarlak itt hagyni.- ajánlottam fel kicsit bizonytalanul, hisz mégiscsak egy vadidegenről van szó.
- Megtennéd? - csillant fel a szeme.- Nagyon szépen köszönöm!
- Egyébként mi a neved? - tolattam ki a kocsival a parkolóból.
- Kimberly... Kimberly Williams. 

3.Fejezet - Röhejes "jókívánságok"

Drága olvasóim! Új fejezettel szolgálhatok nektek, remélem ez kicsit jobbra sikeredett, mint az előző. Úgy érzem, hogy a 2.Fejezet tartalma kicsit összecsapott lett, amiért bocsánatot kérek. De jó volt látni, hogy volt akinek tetszett és nem találta unalmasnak. Köszönöm a kommentet, vagy ahogyan Ő mondaná 'kisregény'-t Melinek. Köszönöm az öt rendszeres olvasót és ezt a 'sok' oldalmegjelenítést. Nemrég, csak 100 volt, most már túlhaladta a 500-at. Remélem tetszeni fog ez a rész. Úgy döntöttem, hogy nem csak szombatonként fogom hozni az újat, hanem amikor készen lesz. Várom a véleményeket komment formában! :) Kellemes olvasást!

Love from, Nelly. <3

A madárkórus fülsiketítő dalát az autók hangos fékezése és dudálása nyomta el. Szememet megdörzsölve ültem fel az ágyra. Egy percig homályosan szemléltem a szoba négy sarkát, majd egy kis idő után kitisztult minden. Sóhajtva beletúrtam kócos hajamba, majd ezt követően álló helyzetbe tornásztam magamat. Az ablakhoz léptem, ahol elhúztam a sötétítőt. A tegnapi zord időjárásnak nyoma sem volt. A nap enyhe fénye befedte az egész helyiséget, ezzel világosságot varázsolva a pillanatokkal ezelőtti sötét szobába.

A telefonom hangos csörgése szakította félbe az ablakon keresztül való szemlélést. Az ágyon átgurultam, így megkaparintottam mobilomat, majd a hívás kedvezményezőjét néztem meg. Beestem vissza az ágyba, és úgy nyomtam meg a gombot. 

- Jó reggelt! - köszöntem álmos hangon a telefonba Justin-nak. 

- Neked is! - felelte sokkal aktívaban, mint Én - Akkor, áll még a ma este? 

- Hova is kellene menni? - értetlenkedtem, mivel nem igazán tudtam, miről van szó.

- Tudod, a buli - tájékoztatott.

- Tényleg! - csaptam meg enyhén a homlokom, bár Ő ezt nem láthatta - Persze, ott leszek. De hol is? 

- Elküldöm a címet sms-ben, nehogy elfelejtsd. Fent vagy a vendéglistán, szóval várlak szeretettel. Viszont, most mennem kell, mert dolgom van. Nyolc órára ott legyél. Szia! - köszönt el, majd megszakította a hívást.  

Ledobtam a készüléket a takarók közé, majd fejemet megvakarva újra kikecmeregtem a pihe-puha ágyból és belebújtam a mamuszomba. Lecsoszogtam a konyhába, ahol egy cetli ágaskodott a konyhapulton. 

" Nem leszünk itthon apáddal ne várj minket. Sokszor ölel, Anya."

Kidobtam a kis papírdarabkát a szemetesbe, majd a hűtőbe hajoltam, hogy elkészítsek valamit. Erre szerencsémre nem volt szükség, mivel észrevettem az étkezőasztalon lévő palacsintát. Elvettem egyet, majd a nappaliba sétáltam és ledobtam magam a kényelmes bézsszínű kanapéra. A távirányítóval bekapcsoltam a tévét, majd váltogatni kezdtem a csatornákat. Végül egy zenecsatornánál álltam meg, ahol éppen az egyik kedvenc számom ment.
- I'm at the payphone trying to call home all of my change I spent on you - kezdtem el halkan dúdolgatni, miközben már pusztítottam a kakaós ízű palacsintát. Pechemre abbamaradt a zene és jött egy interjú.
- Szóval, ezért tette le olyan hamar a telefont Justin... - gondoltam magamban, mikor megláttam a képernyőn.
A szokásos dolgokat kérdezgette tőle a műsorvezető. Van -e barátnője, mikor várható az új klipjének premierje stb... Unalmasan néztem, mivel ezeket az alapkérdéseket mindig megbeszéljük. Ott tartottam, hogy elkapcsolom a tévét, de egy dolognál megakadt a szemem;
- Nos, mint említetted nincs barátnőd, de ezt most sajnos nem tudod letagadni - nézett Rá a műsorvezetőnő gyanús szempárjaival - Néhány fotós nemrég kapott lencsevégre, ahogyan egy titokzatos szőkeséggel társalogsz a kávézóban. Forrásaink szerint, Ő a híres filmrendező, David Williams gyönyörű modell lánya. Mond csak, mi igaz ebből?
- Tévedsz, nem vagyunk együtt. Ebből mindössze annyi igaz, hogy David lánya. Régi jó barátom, aki az új videó klipemben is szerepel. Ennyi az egész - közölte a teljes igazságot védekezően.
- Nos - állt fel a helyéről a nő - Köszönöm, hogy itt voltál. További sok sikert mindenhez - adta jókívánságát, miközben megölelte.
Nevetve megráztam a fejemet, majd kikapcsoltam a tévét. Ezen egyszerűen csak röhögni tudok. Szánalmas miket ki nem talál ez a média. Rengeteg kívülálló gondolni sem merné, hogy milyen mocskos dolgokat találnak ki kedvenceiről. Naivan hisznek minden egyes mondatnak, amit az újságok írnak, aztán a rajongói portálok tovább terjesztik a hazugságokat. Ezzel tesznek tönkre sok sztárt, akik kínjukban a drogokhoz és alkoholhoz nyúlnak. Csakis erre megy ki a játék. Fognak egy tehetséges srácot vagy lányt, hírességet csinálnak belőle aztán tönkreteszik. Nevetséges ez a folyamat...
Felmentem a szobámban, hogy átöltözzek és lezuhanyozzak, mivel ez tegnap este elmaradt. Összeszedtem a szükséges dolgokat, majd a fürdőbe sétáltam. Levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba magamra húzva az ajtót. Megengedtem magamra a meleg vizet és bekentem magam a kedvenc narancsos tusfürdőmmel. Jó érzés volt, ahogyan a jellegzetes gyümölcsös illat gőzfelhője körülvett. Felfrissülve léptem ki a kabinból. Magamra csavartam a törölközőt és úgy mentem vissza a hálószobámba, mivel nem hoztam be ruhát. A gardróbomhoz léptem, majd megfelelő gönc után kutattam.
- Ez jó lesz - húztam ki egy sötétkék csőfarmert és egy 'I love London' feliratú fehér színű felsőt. Magamra kapkodtam azokat és bedőltem az ágyba. Előkaptam a laptopom és felnéztem twitterre. Mindössze 400-al gyarapodott követőim száma. Így túlléptem a 10000-en. Megnéztem a nekem címező tweeteket is. Mérges tekintettel vizslattam, ahogyan néhány rosszindulatú szöveget írtak nekem csak azért, mert szerepelek Justin klipjében. Van aki a pokolba küldött. Az egyiken megakadt a szemem. Kikerekedett pupillákkal bámultam a beteg szöveget;
" Ez  @Kimberly_Williams nagyon nem szimpatikus nekem. Kinézetre egy ribanc, gondolom milyen beképzelt természetű lehet csak azért, mert modell. Nagyon nem bírom  az ilyen hírességeket. Úgy tudjam meg, hogy csak hozzá mer érni Justin-hoz! Nem éli meg a holnapot! "
Sosem érdekelt mások véleménye, így vállamat megrántva lecsuktam a gépemet...

Lassan a hetes szám felé közeledett a vastag mutató. A ruhámat korábban kikészítettem, így nem lesz nehéz dolgom. Elővettem a hajvasalómat és azzal csináltam meg tökéletesen egyenesre hajam. Hagytam az egészet a vállamra omlani, nem csináltam vele semmit.
Felvettem egy rózsaszín félvállas felsőt, amin fekete felirat állt és felé egy farmerdzsekit. A nadrágom színe fehér volt, amit egy színes kockás övvel díszítettem. Egy fekete szandált választottam lábbelinek, amit rögtön fel is vettem.
Bementem a fürdőszobába, hogy megcsinálhassam a sminket. Egy leheletnyi szemhéjfestékből, szemceruzából és szempillaspirálból állt. Az utolsó simításokat végeztem, mikor csöngettek. Lecsörtettem a lépcsőn és kiérve az előszobába ajtót nyitottam.
- Hát te? - lepődtem meg egy mosollyal az arcomon.
- Hamarabb végeztem a stúdiózással, gondoltam eljövök érted - rántotta meg vigyorogva a vállát Justin - Szóval, készen vagy?
- Persze, mehetünk - adtam a választ, majd kimentünk az udvarra. Becsuktam a bejárati ajtót, és beszálltunk az autóba - Egyébként, hova is megyünk? - tettem fel Neki a kérdésemet, miközben becsatoltam a biztonsági övet.
- Leírtam a címet sms-ben. Ugye, meg se nézted? - rázta meg a fejét, mire felnevettem.
- Tényleg nem, viszont akartam - mosolyogtam rá - De nem válaszoltál a kérdésemre.
- Az itteni házamba - pillantott rám, majd figyelmét ismét az útra irányította.
- És kik lesznek ott?
- Csak a szűk baráti kör. Körülbelül 100 a létszám.
- Hát, az tényleg nagyon szűk baráti kör - bólogattam nevetve.
Innentől kezdve csendesen telt az út.  Könyökömre támaszodva bámultam ki az ablakon és szemléltem a sötétség miatt kivilágított várost. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy leállt a motor és Justin kiszállt a kocsiból. Példáját követően Én is úgy tettem. Nem igazán lepődtem meg luxusvillája láttán, de meg kell mondjam, hogy gyönyörű.
- Bemutatnálak néhány barátomnak, ha nem baj - nézett felém, hogy mit szólok hozzá.
- Persze, nyugodtan - adtam az egyszerű választ és besétáltunk a hatalmas épületbe...