5.Fejezet - Így hozta a sors

Halihó! Meghoztam az ötödik fejezetet. Sajnos, csak hétvégén fogom tudni hozni az új részt, mivel a tanulás nagyon fontos nekem és az időm nagy részét az tölti ki. Ha hamarabb is meg tudom írni, az nagyon ritkán lesz. Remélem, ez nem fog gondot okozni. Más. Azon gondolkodom, hogy ideje lenne új kinézetet csinálni. Elégedettek vagytok ezzel, vagy szeretnétek egy kis változatosságot? Ha igen akkor elkészítem hogyan is nézne ki és ha jobban tetszik mint a mostani akkor leváltom. Ja, és még egyszer szeretnék elnézést kérni azon a bejegyzésemen, amin úgy döntöttem, hogy befejezem a blog írását. Egy rendszeres olvasómmal kevesebb lett, de sebaj, majd lesz több. Az új szereplő felkerül a  "Szereplők" című menüpontban és design váltásnál valószínűleg őt is beleteszem, mivel szerves része lesz a történetnek. Nem tudom, hogy ez most mennyire fog lehetetlennek tűnni, de hirtelen pattant ki a fejemből és ilyet még sehol nem olvastam. Szeretnétek, hogy a fejezetekhez megfelelő zenét válogassak? És még annyi, hogy érdekelne, szeretnétek -e olvasni novellákat? Mert akkor írok azt is.:)

Jó olvasást, várom a kommenteket! 
Love from, Nelly.

Kimberly Williams szemszöge

Az úton úgyszintén féltem, mint pár perccel ezelőtt. Alsó ajkamba haraptam, de szám széle remegett. Tekintetemet az ablak felé szegeztem és úgy szemléltem New York kihalt utcáit.  A sírás kerülgetett, de próbáltam minél jobban visszafogni a kitörni készülő kövér könnycseppjeim. Nem bírtam egy helyben maradni, össze-vissza ficánkoltam az ülésben.
- Olyan ismerős vagy te nekem - törte meg a csendet.
- Mint mindenki másnak - sóhajtottam.
- Ezt hogy érted? - kérdezte, miközben egy pillantást vetett felém, majd figyelmét ismét az útra irányította.
- David Williams... Rémlik valami?
- Nem mondod, hogy David lánya vagy!? - csodálkozott, amin csöppet sem lepődtem meg. Már megszoktam.- Ő rendezte az első videó klipünket.
Kikerekedett pupillákkal bámultam a srácra. Az arca hasonlít valakiére, de nem jövök rá, ki ő. Jobban végigmértem. Sötét mogyoróbarna szeme csillogott, hajában volt egy tincs, ami szőkére volt festve.
- Zayn Malik? - kérdeztem suttogva.
- A születési iratokban az vagyok - mosolygott.
Pár perc néma csend után, most én szólaltam meg;
- Lehetne egy kérdésem?
- Mondd!
- Hogy vihetsz haza egy idegen lányt, akit nem is ismersz? - érdeklődtem, mert nem igazán értettem a kedves gesztusát.
- Hagytalak volna ott tétlenül, miután rád támadtak és vérzik a fejed, alig bírsz a lábadon állni, plusz nem tudtad hol vagy?! - húzta fel a szemöldökét. Szó nélkül vállat rántottam és tovább néztem ki az ablakon. Hirtelen megállt az autó és Zayn leállította a motort. Kiszállt, majd gyorsan a kocsi másik oldalára sétált és kisegített belőle. Kicsit meginogtam, amit észre is vett, így mellém sétált és fogott, nehogy elessek. Néhol kicsit homályosan láttam, de olyannyira láttam a dolgok enyhe körvonalát, hogy ne bukjak orra. A kabátzsebéből előrántott egy kulcsot, amivel kinyitotta az ajtót. Beérve a házba a zárba helyezte a kulcsot és elfordította. Ledobálta cuccait a fotelba, majd cipőjét levette és elterült a kanapén. Én még mindig mozdulatlanul álltam a nappali bejárati ajtójának küszöbén és kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
- Dőlj ki valahol, nem harapok! - utasított, mire bizonytalan léptekkel beljebb sétáltam. Zayn felült a kanapén, majd megpaskolta a mellette lévő helyet jelezve, hogy csapjam le magam. Így is tettem. Lábaimat felhúztam törökülésbe, de mint a kocsiban, most sem tudtam nyugodtan maradni. A lábaim remegtek és néha a hideg is átfutott testemen. Arcomat kezeimbe temettem, majd hagytam, hogy az elmúlt 10 perc magamba fojtott érzéseimet kiengedjem. Vigasztalásképpen hátamat simogatta és nyugodt tekintetével nézett rám, majd megölelt.
- Nyugi... - suttogta fülembe.
- Asszem, összekentem a fehér felsődet a sminkemmel. Bocsi - néztem rá bűnbánóan, mire csak megrázta a fejét. Miközben nyugtatott, csengő hangja hallatszott az előszoba felől. Sóhajtva felállt, majd ajtót nyitott. Én eközben magam elé meredve bámultam a mintás szőnyeget, mintha azon lenne bármi érdekes dolog. Zayn betessékelte az illetőt, majd megfordultam, hogy én is szemügyre vehessem, ki az, ami rossz ötlet volt. Lefagyva néztünk egymással farkas szemet. Észbe kaptam, így felálltam a kanapéról és sietős léptekkel elmentem amellett a bizonyos személy mellett, felkaptam a cipőm és kirohantam az ajtón. Hallottam, ahogyan valaki a nevemet kiabálja utánam, de nem foglalkoztam vele.
A szél enyhén süvített, amitől testem minden porcikáján átfutott a hideg. Hajamba beletúrva újra elsírtam magam. A könnyeim megállás nélkül hulltak a földre. Az eső nekikezdett, így még jobban fáztam. Karjaimat összefonva ballagtam a számomra ismeretlen helyen. Kínomban már röhögni támadt kedvem a szerencsétlenségemen.
Ez a fiú Josh volt, akiről nem szívesen beszélek senkinek. Abban reménykedtem, hogy nem látom soha többet. Még 16 éves voltam, amikor megismertem. Itt nyaralt New Yorkban, a nagybácsikájánál, aki történetesen a főnököm volt. Most jön a szokásos sablonsztori; megismertem, idővel nagyon megkedveltem és amit kihagytam, hogy ő lett életem első komoly szerelme. Akkoriban úgy éreztem, rózsaszín felhők között ugrándozok és egy álomnak tűnt ez az egész, belesem gondolva mi lesz a jövőben. De hisz amikor minden tökéletes az ember nem törődik semmivel, csak a jelennek él és próbálja kiélvezni a színes hétköznapjait addig amíg tart. Ez a kapcsolat viszonylag sokáig tartott, mivel a nyár végén nem ment vissza Londonba. Ezt mind miattam tette, nem akart itt hagyni és nem akarta, hogy a való szerelem átalakuljon távkapcsolattá.  Régebben említette, hogy szívéhez nagyon közel áll a zene. Felvételizett a Trade nevű művészeti iskolába, ahova akkor én már két éve jártam. Eszméletlen tehetségét megmutatta a felvételin. Ösztöndíjat ajánlottak fel neki, amit természetesen el is fogadott. Aztán egyik nap meglátogatott, amikor nem voltak otthon anyuék. Egyszerűen kimondta, hogy visszaköltözik szülővárosába. Mikor ezt közölte, szívem kihagyott egy dobbanást. Olyan volt hallgatni ezt a döntését, mintha egy gyors mozdulattal tépték volna le a tapaszt a sebről. Egy hatalmas vitát követően felkapta kabátját és egy ajtócsapással jelezte távozását. Azóta sem hallottam felőle.
Miközben fájdalmasan átrágtam a múlt régi darabkáit, egy igen ismerős helyre lettem figyelmes. Méghozzá az egyik kedvenc helyemmel találtam szemben magam. Imádok ennek a folyónak a partján ücsörögni és gondolkozni. Megnyugtat a víz halk csobogása és az enyhén fújó szél hangja. Leültem egy sziklára és a folydogáló vizet kezdtem vizslatni. A hold tükröződött benne, ami gyönyörű volt.
Könyökömre támaszkodva töprengtem, mit is kereshet itt, méghozzá Zayn Malik házában. Egyáltalán, hogy került New Yorkban? Fejemet megrázva kékre mázolt körmeimre szegeztem tekintetem és azt kezdtem el nézegetni és kapargatni. Mikor meguntam a körömfesték koptatását újra a szép tájat kezdtem szemlélni. Előttem megláttam egy fekete árnyékot. Megijedtem, majd arra kaptam fel a fejem, hogy valaki a szikla melletti padszerűségre ül. Szerintem mondanom se kell ki volt az.
- Húzzál innen - mondtam nem túl szépen, mégis higgadtan magam elé bambulva. Kis csönd következtében még mindig ott ült és láttam, hogy szólásra nyitotta a száját.- Nem hallottad? - förmedtem rá.
- Most mi bajod?
- Soroljam? Csak menj el, nincs kedvem a társaságodhoz.
- Sok emlék fűz ehhez a helyhez. Nem emlékszel? - húzogatta szemöldökét mosolyogva.
- Hidd el, engem ide nem köt semmi - mondtam bizonytalanul.- Még mindig itt vagy?
- Miért akarsz elküldeni? Egy teljesen véletlen folytán találkoztunk és azt akarod menjek el? Ezt így hozta a sors...
- Teszek én egy hatalmasat a sorsra, de legfőképpen rád - mondatomat követően felálltam és elsétáltam. Körülbelül tudtam merre vagyok, mivel ez a folyó a házunk környékén van. Sietős léptekkel indultam hazafelé, hogy végre elfelejthessem és lezárhassam ezt a borzalmas napot. Kicsivel jobban éreztem már magamat, de néha meginogtam. Josh-ot soha többé nem fogom látni, így nem érdekel semmi. A karrieremre koncentrálok, most az a legfontosabb...